300 ezerrel nőtt a pártnélküliek száma
A Závecz felmérése szerint az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik ismét utolérte a Momentumot.
A Závecz felmérése szerint az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik ismét utolérte a Momentumot.
Szoros volt a végeredmény, összesen 383 igen és 327 nem szavazatot kapott a német politikus az Európai Parlamentben. A 21 magyar képviselőből csak ketten szavaztak nemmel. A neheze viszont még nem ért véget, ki kell jelölni az Európai Bizottság tagjait, akikre kemény bizottsági meghallgatások várhatnak.
Az Európai Bizottság élére jelölt politikus törvénybe iktatná az EU klímasemlegességét is, amit Orbán Viktor egyszer már megvétózott
Egy uniós költségvetési javaslat 1,8 milliárd eurót adna a jogérvényesülésre és az alapértékek védelmére, méghozzá a tagállamok feje fölött. Még meg sem szavazták, de a magyar miniszterelnök már most elkezdte fúrni a tervezetet.
Minden a volt igazságügyi miniszter biztosi kinevezése ellen dolgozik: Ursula von der Leyen női jelölteket akar, az Európai Parlament pedig ellenállásra készül.
A liberálisok mellett most már a szociáldemokraták is feltételeket szabtak ahhoz, hogy megszavazzák az Európai Bizottság élére.
Ötven százalékkal több fiatal ment el szavazni idén az EP-választásokon, mint öt éve.
Videós stábunk nem csak Orbán Viktort és embereit próbálta állhatatosan szóra bírni idén, de ott voltunk a politikai nagyüzem legérdekesebb helyszínein, a szerencsétlenül járt Hableány kiemelésénél, Ferenc pápa miséjén és vegyi üzemek közelében lakó embereket is megszólaltattuk. Ez a hvg.hu összeállítása az év legfontosabb videóival.
Tóth Csaba, a Republikon Intézet vezetője, az ELTE oktatója otthagyja az elemzést és az oktatást is, Brüsszelbe költözik, a Momentum EP-képviselőjének munkáját fogja segíteni.
Trócsányi László után Hidvéghi Balázs alelnökségéről is csak szeptemberben döntenek.
Együtt akarnak fellépni az európai Magyarország és a magyar polgárok érdekében.
A magyar kormánypárt ugyanakkor kitart Hidvéghi Balázs jelöltsége mellett.
Kinőtte a magyar parlamenti kereteket a hazaárulózás, miközben Tarlós István tányércsörgésig vitt egy ügyet Orbánnál. Ez a hvg.hu belpolitikai összefoglalója.
Az Euractiv értesülése szerint esélytelen, hogy megválasszák.
Elfogadható megoldást sikerült kialakítani, de ne dobáljuk még a kalapunkat az égre örömünkben – mondta Brüsszelről a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában. Beszélt a kommunizmusról is, a DK-s Dobrev Klára juttatta ezt eszébe. Kiderült, milyen országot építene Orbán. Hitelfelvétel helyett azt szeretné, ha Magyarország tudna hiteleket nyújtani másoknak.
Az MSZP, a DK és a Momentum képviselői nem szavazták meg a bizottsági elnöki, illetve alelnöki posztokra a Fidesz politikusait. Erre Bayer Zsolt publicista kitalált valamit.
Elhalasztották a szavazást Bocskor Andrea, Trócsányi László és Hidvéghi Balázs jelöléséről. Gál Kinga alelnök lett a biztonságpolitikai albizottságban.
A felvétel szerint az EP-választás előtt egy olajüzletnek álcázva akartak orosz pénzt juttatni a Ligának. Salvini embere Orbánt is megemlíti, mint oroszpárti szövetségesüket.
Az Európai Parlament liberális frakciója, a Renew Europe – ahol tag a Momentum is – korábban közölte, nem szavazza meg a bizottsági elnöki, illetve alelnöki posztokra a Fidesz politikusait. Erre Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára odaszólt a Momentumnak, a Momentum elnöke pedig visszaszólt.